2012. 05. 19
ikonHírlevél
















Utazó Szakácskönyv






Ákos fotói


ikonSzavazás
Milyen a weblap?
Tetszik, sok jó tartalom.
Jól néz ki, de kevés tartalom.
Nem tetszik!
Vissza sem jövök!



Meg- és átváltozva
Olyan gyorsan követik egymást a napok, hogy nem győzzük számolni.


De szerencsére Fortuna számon tart mindent, s legutóbbi látogatása alkalmából Etelkát választotta. Akire szinte rá sem lehet ismerni, olyan gyönyörű lett.

 

Etelka, gratulálunk. Nagyon látványos az eredmény. Mi volt az első reakciód, amikor értesültél a nyereményről?

Köszönöm szépen. Természetesen nagyon meglepődtem, amikor megkaptam a nyereményről szóló e-mailt, és rögtön el is újságoltam a hírt mindenkinek a környezetemben.

 

Miért jelentkeztél a játékra?

Úgy éreztem, hogy az utóbbi pár hónapban elég sokat változtam, és a jelenlegi ruháim már nincsenek összhangban a személyiségemmel. Szerettem volna kipróbálni valamit, ami merőben más, és eltér az eddig megszokottól. Véletlenül találtam rá az Alkotónők honlapjára, s rajta a lehetőségre. Megnéztem az Ő honlapját is, és azt láttam, hogy nagyon jó érzékkel válogatja össze a különböző szabású és színű ruhadarabokat, és az eredmény egy teljesen más nő.  Akkor határoztam el, hogy nekem is ott a helyem egy ilyen tanácsadáson.

 

Milyen hasznos trükköket tanultál Lyn-től?

Lyn megmutatta, mennyire fontosak a részletek, és egy jó smink vagy egy előnyös frizura mennyit javíthat egy nő megjelenésén. Elmondta, mi a gond a jelenlegi ruháimmal, és tippeket adott, hogyan tudnám a megfelelő anyagú és szabású darabokkal korrigálni az alakom. Megbeszéltük, milyen színek állnak jól, végül pedig kifestettük az arcom. Közben mindent lejegyeztem, hogy otthon is el tudjam készíteni magamnak a sminket, és ezentúl célirányosan menjek vásárolni.

 

Elégedett vagy az eredménnyel?

Teljes mértékben. Olyan, mintha egy teljesen más ember nézne vissza rám a tükörből.

 

Mit szóltak az ismerőseid, a családod, amikor meglátták a változásokat?

Mindenki pozitívan fogadta a változást, és nagyon örült az új külsőmnek. A barátaim is irigykedtek egy kicsit, és mondták, hogy ők is szívesen részt vennének egy ilyen tanfolyamon.

 

Használni fogod a tanultakat a jövőben?

Mindenképpen. Lyn elsősorban olyan praktikus tanácsokat adott, amelyeket a mindennapokban is használhatok.  Azt gondolom, hogy az ízlés nem velünk született sajátosság, hanem fejleszthető, és egy kis odafigyeléssel és némi gyakorlattal, sokkal könnyebben el tudom majd dönteni, mi áll jól.

 

Köszönöm a beszélgetést.

 

Orbán Erika

 

ikonBelépés
reg
Add a Facebook-hoz












ikonRavenswood Hotel

Ravenswood Hotel


ikonSzerkesztői levél

 

„Nyitni kék, nyitni kék”! Majd minden reggel ezt hallom az ablakon át. Végre itt a tavasz, s vele a megújulás, az életigenlés.

 

Április, bár szeszélyes, mint egy nő – legalábbis ezt mondják a bölcsek -, mégiscsak egy gyönyörű hónap, cinkékkel, feketerigókkal, gólyákkal és fecskékkel, s az elmaradhatatlan nyuszival!

 

A nyuszival, ami a Húsvéti Ünnepek jelképe, s minden gyerek egyik legnagyobb öröme, ha a fészekben piros tojásra bukkan. Jönnek a locsolók is, s a lányok hangos sikongatása közben a termékenység jegyében, alaposan megöntözik őket.

 

Boldog ünnepeket!

 

Ajtónk mindenki előtt nyitva áll!

 

Orbán Erika