ennyi biztos, de nem valószínű, hogy az emberiség valaha is eléri ezt a rendkívül magas átlagos élettartamot. Jelenleg még nem állnak olyan megoldások, vagy technológiák az emberiség rendelkezésére, melyekkel garantálható lenne a száz, vagy az egyesek által hangoztatott százhúsz éves várható átlagos élettartam." - nyilatkozta Jay Olshansky, a Chicago-i University of Illinois egyik kutatója.

Leonard Hayflick, a San Francisco-i University of California egyik öregedéssel foglalkozó tudósa egyetért a fentebb leírtakkal, szerinte minden bizonnyal tudatlan és tájékozatlan emberek hangoztatták az elmúlt időkben a szuper hosszú emberi élettel kapcsolatos téziseiket. Hayflick szerint a tudomány mai állása szerint semmi esély sincs arra, hogy az emberek várható átlagos élettartama akár csak a száz év közelébe is érjen.   "Amennyiben megoldható lenne, hogy a Földön jelenleg ismert összes betegséget és halált okozó tényezőt ki lehetne valamilyen módon küszöbölni, akkor jó esetben tizenöt évvel növekedhetne az emberek várható átlagos élettartama. Mi, akik az öregedés folyamatát kutatjuk, munkánk legnagyobb részében az időskori betegségekkel és azok gyógymódszereivel is foglalkozunk, állíthatjuk, hogy a közeljövőben csodákra mi sem leszünk képesek." - nyilatkozta Hayflick.

Pedig csodák vannak. Nem is olyan messze tőlünk. Élnek száz éves emberek. Kis városunkban épp a tavasszal lett egy szépkorú hölgy száz éves. Volt ünnepség, írt róla a megyei lap, volt nála a polgármester, kapott virágcsokrot, készült róla fénykép is. Egy nap az életében ő állt a középpontban. A kora vívta ki magának a figyelmet. Pedig Ő itt volt tegnap is, és holnap is itt lesz, ha Isten megsegíti. A hírnévért nem tett semmit, nem úszott Európa csúcsot, nem kapott Oscar díjat, és nem talált fel semmi világmegváltót, „csak” megért száz tavaszt. Hányan mondhatjuk el majd magunkról ugyanezt? A nénit nem tudtam meginterjúvolni, nem akart már maga körül semmi felhajtást. Csak nyugalmat szeretne már. Én tiszteletben tartottam a kérését. Pedig mennyi kérdésem lett volna: 1910! Szinte már történelem! Maga a történelem. 2010! Száz év, száz tavasz, hány tél. Rengeteg emlék.

Jó lett volna megkérdezni, mi az első emléke legfiatalabb, gyerek koráról. Vagy a két háború. Hogy lehetett tiszta lélekkel túlélni gyerekként és fiatal felnőttként? Merre volt a háborúk alatt?  A világ az Ő szeme előtt, az Ő élete alatt változott. Villámsebességgel! Jó lett volna tudni, melyik az dolog a felgyorsult világban, amire a legjobban rácsodálkozott az élete folyamán, az első masináló gép, vagy TV, vagy akár a mosógéppel való első, vagy legdöbbenetesebb találkozására gondolok, vagy valami egészen másra, ami a legnagyobb hatással volt rá. Van-e, és mi a kedvenc étele, amit szeretett 15 évesen is és ma is? A káros szenvedélyek közül bármelyikkel élt-e életében? Hogy telnek ma napjai?  Van-e cél még előtte? Mert igen, az ember élhet száz éves korig.

Élhet őszülő fejjel, hajlott háttal, már keveset beszélve, már keveset hallva, az ebédet csak félig megéve. Élhet családban, szerető rokonok között, élhet otthonban, sorstársak között, élhet a hegyekben, állatokkal körbevéve, de igenis élnek száz éves emberek. Élnek emlékekbe bugyolálva, csakis magukkal szóba állva, szépkorú emberek. Nem tudom én szeretnék-e száz évig élni?  Lehet-e még akkor célom? Vagy már csak a végső nyugalmat várom?  Nem tudhatom. De azt tudom, hogy az ember ragaszkodik az élethez, foggal, körömmel! De mi lesz, ha már se fogam, se erős körmöm, ami a létemhez köt? Mi lesz, ha már mindenki, aki kedves volt valaha, már elment mellőlem? Mi lesz, ha már nem lesznek barátaim, s a menyem sem él már? Mi lesz, ha már nem tudom fogni a tollat és nem hallom a világ zaját? Nem tudhatom! Senki nem tudhatja!

Csak az a száz éves néni, a város szélén, a szépen gondozott virágoskertes házban, aki a cicáival beszélget, s hallani sem akar rólam…

(A fotó csak illusztráció)

Madarász Ildikó