Magyar apa, s francia anya gyermekeként született. Bár Magyarországra csak nagyon ritkán tud eljönni, hiszen munkája mindig valahova máshova szólítja az energikus lányt. Franciaországban a Sorbonra járt, ahol történelmet, majd Kanadában külpolitikát tanult. Dolgozott a Monróviai (Liberia fővárosa) ENSZ központ erődítményszerű légkondicionált irodáiban, ahol bizalmas politikai elemzéseket készített Alan Doss-nak (az ENSZ Főtitkár Különleges Megbízottja) és a New York-i ENSZ központnak. Mellette igyekezett segíteni egy árvaháznak, a gyerekek ellátásában.

Vajon mi hajtja, mi űzi ezt a gyönyörű, fiatal lányt, hogy háborús országot válasszon munkahelyéül? Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, bár alig tudtunk egyeztetni, lévén Diane nagyon elfoglalt ember.

Monróvia háborús ország. Nem féltél odamenni?

Nem, abszolút nem. Igyekeztem teljesen felkészülni az országra mielőtt oda mentem volna. Tudod, ez egy post-konfliktusu ország úgy, hogy kevésbe viseli meg az embert, mint egy olyan ország, ahol háború dúl. De hogy válaszoljak, sokat olvastam az országról, az ottani szituációkról, próbáltam képeket keresni, hogy meg tudjam vizsgálni az ottani környezetet. Az viszont igaz, hogy nem lehet tudni elore, hogy fogadod majd az adott szituációt. Próbáltam olyan nyitottan odamenni, ahogyan csak lehetett. Azt hiszem, talan ez a legfontosabb.

Mesélj kicsit a szüleidről…

Az anyukám francia és Martinique-ból származik (francia sziget a Karib-tengeren), Ő adta át nekem az utazás, a kalandkeresés vágyát, mindketten nagyon érdeklődő, jókedvű, nyitott természetű emberek vagyunk. Az apukám magyar, újságíró és inkább geopolitikai beállítottságú. Valószínűleg fiatalabb koromban sok politikai téma került elő otthon a munkája miatt, ezért érdekelt a téma engem is. Van egy testvérem, Ő 25 eves és Kanadában él, ahol egy üzleti iskolában tanult.

Fiatal korod ellenére nagy tapasztalattal rendelkezel. Mit mondanál a ma fiataljainak, hogy irányítsák az életüket?

Ez egy nehéz kérdés, mert főleg attól függ, mennyire hisz az ember önmagában. Én mindig is úgy gondolkoztam, hogy nincsenek határok az életben, így tehát célokat kell kitűznünk magunk elé. Előbb – utóbb mindig meg lehet találni az utat az adott célhoz. Csak ne legyünk szűklátókörűek. Most, hogy Magyarország is EU tagállam, és ország egyre aktívabb az Egyesült Nemzetek Szövetségében is, egyre nőnek a lehetőségek a magyar fiatalok szamara is, ha az ember dolgozni akar. De azt el kell fogadni, hogy az ezüst tányér nem lesz meg rögtön. Valamint el kell mondanom, hogy a Magyar fiataloknak meg van az az előnyük, hogy akaratosak es jól beszélnek idegen nyelven. Ezt ki kell használniuk, javaslom, hogy legyenek bátrak, és próbálkozzanak a nemzetközi pályákon.

Mi újság az árvaházban?

Az árvaház egy kis városban, Robertsportban van, 3 órára a fővárostól Monroviától. Egy idős pár, egyikőjük valaha ügyvéd volt, a másik protestáns lelkésznő, vigyáznak körülbelül 35 árvára. Meg lehet nézni az árvaházat a web oldalunkon: www.kasawa.org. Sajnos sok árvaház van Monroviában, akiknek segítség kellene. Nem olyan rég az Egészségügyi Minisztérium kiadott egy feketelistát az árvaházakról, amelyek nem igaziak és csak kihasználják ezt a státuszt arra, hogy pénzt kapjanak, eszük ágában sincs törődni a gyerekekkel. Azért választottuk a Robertsporti árvaházat, mert biztosak voltunk benne, hogy valóban törődnek az odaérkező árvákkal, nem beszélve arról, hogy egy magyar is dolgozott ott, aki ismerte az ottani viszonyokat. Az számított nekünk, hogy ha küldünk csomagot, ruhákat, könyveket, pénzt stb. akkor biztosan megkapják. Mennyit „ér” ez a segítség? Szerintem minden segítség ér valamit. Persze csak akkor érvényes, ha az ember odamegy, hogy megnézze, mire van szükség (ne ruhákat küldjünk akkor, ha már 20 másik ember ezt megtette). Az is számit hogy legyen folytatás. Ha az ember segít, elvárásokat teremt, és ha csak úgy elmegy, akkor egy olyan hiányt hagy maga után, ami sokszor rosszabbat tesz, mintha nem segített volna. Így tehát akkor, amikor mi elmentünk, tovább adtuk a felelősseget. Sajnos most meg messzebb kerültem, mert most Bangladesh-ben dolgozok, tehát mar majdnem lehetetlen havonta telefonálnom, ahogy tettem előtte. Így tehát a barátnőimmel, akikkel együtt alapítottuk és vezettük a Kasawa-t, úgy döntöttünk, hogy átadjuk az egészet a libériai menedzserünknek, és a profitot nem csak az árvaháznak adjuk (nem készpénzt kapnak, hanem megvesszük nekik, amire szukseguk van) hanem más jótékonysági szervezetnek is.

Diane, mesélj nekünk, kérlek, a jövőbeni terveidről.

2009. január óta az Európai Bizottságnál dolgozom, és négy hónapja Dhaka-ban (Bangladesh fővárosa) teljesítek külszolgálatot a Bizottság diplomáciai képviseletén. A politikai, kereskedelmi, és kommunikációs részlegen dolgozok, a politikai igazgató közvetlen beosztottjaként. Így lehetőségem van minden olyan politika, emberi jogi, és kulturális témával foglalkozni, ami a politikai igazgató hatáskörébe tartozik. Például, különböző elemzéseket készítek, amelyet a brüsszeli központon kívül, az európai parlament is felhasznál politikai iránymutatásai kidolgozására. Kulturális eseményeket is szervezek, hogy megismertessük, és közelebb hozzuk az Európai Uniót a bangladeshi emberekhez. Ilyen volt például az Európa nap, május 9-en. A fentieken túl, a munkámhoz tartozik számos EU projekt folyamatos felügyelete, helyszíni szemleje és értékelése is.

A korábbi beosztásomhoz képest most sokkal kiterjedtebb a feladatköröm, és egyben a felelősségem is, ami igazan izgalmassá teszi a munkámat.

Köszönöm a beszélgetést

Orbán Erika