Már szinte megszokott. Már az a furcsa, ha nem hallunk semmit. Nyilván, sokat beszélnek róla, hiszen Anglia is rengeteg katonát küldd oda.

A legszörnyűbb dolog azonban az, amikor katonák haláláról számolnak be a hírek. Sajnos, a 2009-es év Anglia számára mindezidáig a legvéresebb év volt. 2001 óta, mióta angol katonákat küldtek oda, összesen 245 brit katona esett el Afganisztánban, és ebből 108 csak a tavalyi évben!

Szeptember óta –mióta itt vagyok – szinte minden második héten számoltak be a hírek egy vagy több katona haláláról. Némelyikük bombahatástalanításba közben halt meg, némelyiküket lelőtték, vagy robbanás áldozatai lettek.

Voltak közöttük olyanok, akik még csak 19 évesek voltak! Tudom, nem az számít, hogy ki hány éves, de mégis, hogy kerülhet egy 19 éves fiú a háborúba? Szinte még gyerek. Lehet, egy 19 éves fiú kellően felkészült, rutinos, hogy rögtön egy ilyen véres, és brutális háborúba küldjék? Volt nekik egyáltalán bármilyen tapasztalatuk is?

Persze, ugyanilyen szörnyű hallani, mondjuk egy 38 éves katona haláláról is, akinek feketébe öltözött, 6 éves, síró kislányát látjuk az apja temetésén, az újságok címoldalán.

Egyszerűen, csak Emlék(ezés) Napnak, angolul Remembrance Day-nek vagy Poppy Day-nek (kokárda) nevezik November 11-ét az Egyesült Királyságban. Ezen a napon emlékeznek meg az angolok az I. és a II. Világháborúban illetve egyéb háborúkban (pl. Afganisztán) elesett katonákról, akik az életüket adták az országért.

Az országszerte templomokban és emlékműveknél zajló megemlékezések, a November 11-hez legközelebb eső vasárnap zajlanak. Ezen a napon, de szinte egész Novemberben is, kokárdákat viselnek az angolok, és koszorúkat valamint kicsi fakereszteket helyeznek a háborús emlékművekhez.

Tavaly, nekem is volt „szerencsém” részt venni ezen a tiszteletteljes napon. A ceremónia nagyon szép volt, minden tökéletesen, percre pontosan zajlott. Az első koszorút a királynő helyezte el az emlékműnél, majd őt követte a miniszterelnök, Gordon Brown, és a veteránok.

Az aznapi – 2009.11.11. – The Times napilapban, a következő sorokat találtam az afgán háborúval kapcsolatban: „A mai napig, 232 brit katona esett el az afgán háborúban. Az Afganisztánban szolgáló brit katonák száma mára elérte a nyolc ezret. Anglia szerte, csökken a háború támogatása, és mindinkább az angol csapatok visszavonását szeretnék az emberek. Egy BBC szavazás szerint az emberek két harmada gondolja úgy, hogy ezt a háborút nem lehet megnyerni, és az angol katonákat mielőbb haza kellene hozni Afganisztánból. Ennek ellenére még sosem volt ennyire magas az angol katonák támogatása. A megemlékezés napján, a tömeg már 8 órakor gyülekezni kezdett, és 11 órára – a ceremónia kezdetére – már több mint, 9000 ember jelent meg, mind egy-egy kokárdát viselve a kabátján.”

Szomorú tény, hogy mióta világ a világ, az emberiség folyton harcban áll egymással. Talán háború nélkül nem is tudnánk létezni? Az embernek talán ez valami szükséglete?

Sajnos nem valószínű, hogy lesz, akár 1 olyan napja is az emberiségnek, amikor az egész Földön béke honol. Ezért, örüljünk, hogy mi legalább nem olyan helyre születtünk, ahol puskaropogástól hangosak az éjszakák.

„Old soldiers never die, They simply fade they say…” - „Az öreg katonák sosem halnak meg, csak elhalványulnak…”

Orbán Viktória