Hírlevél

Utazó Szakácskönyv

Ákos fotói

Szavazás| Tetszik, sok jó tartalom. | |
| Jól néz ki, de kevés tartalom. | |
| Nem tetszik! | |
| Vissza sem jövök! | |
Minden reggel óvatosan, sok-sok puszival keltem őket. Általában álmosan nyújtóznak, magukra húzzák a takarót
és nem igen akarnak felkelni. Egyik reggel Lilla a mesenézés reményében mégis erőt vett magán és próbálta kinyitni a szemét. Mivel ez nehezen sikerült, csalódottan megjegyezte: „Annyit aludtam, hogy eljomlott a szemem…”
Most a téli időszakban sokat betegek a gyerekeink. Már a létező összes gyógymódot kipróbáltam rajtuk, ezek közül leginkább a forró lábfürdő nyerte el a tetszésüket. Lilla lányom rögtön meg is kérdezte, hogy: „Anya! Holnap is fürdőlábazunk?” Másnap egész addig könyörgött, hogy „lábas fürdőzzünk”, amíg megelégeltem a dolgot és készítettem neki egy forró lábfürdőt.
Egy másik alkalommal a fülmelegítős sapkát húztam a fejére, amit egyébként nem igazán szeret. Főleg akkor tiltakozik ellene, ha közben mesét néz és a sapkától nem hall rendesen. Erre megkérdezte: „Anya! Hangítasz?”
Leginkább a felső légúti betegségek fordulnak elő nálunk, sokszor én is megkapok valamilyen vírust a gyerekektől. Karácsonykor
sajnos éppen tüdőgyulladást kaptak és az ünnepek a szuri jegyében teltek. Sírás-rívás, vigasztalás, harcok, nem sorolom. Petivel már meg tudtam értetni, hogy ha fáj is az injekció, jelenleg nincs más módja a gyógyulásnak. Semmiképpen nem akartam kórházba menni velük, ezt próbáltam nekik is elmagyarázni. Azt hiszem a fiam már megértette, a lányom viszont még nem. Hanem amikor már jobban érezték magukat, én meg éppen rosszabbul, mert ötpercenként jött rám egy köhögő roham, akkor közölték velem, hogy:”Anya! Neked is kell szuri, nehogy kórházba kelljen menned!”
Csemetéim általában elválaszthatatlanok, de persze előfordul, hogy hangosan veszekszenek. Egy ilyen alkalommal éppen arról szólt a vita, hogy ehetnek-e a TV előtt vacsorát. Lilla ragaszkodott hozzá, hogy igen, Peti, pedig állította, hogy nem. Álláspontját védelmezve ki is jelentette: „Majd az anya megmondja, mert úgyis ő a főnök!”
Vég Erzsébet
Belépés
Szerkesztői levél
„Nyitni kék, nyitni kék”! Majd minden reggel ezt hallom az ablakon át. Végre itt a tavasz, s vele a megújulás, az életigenlés.
Április, bár szeszélyes, mint egy nő – legalábbis ezt mondják a bölcsek -, mégiscsak egy gyönyörű hónap, cinkékkel, feketerigókkal, gólyákkal és fecskékkel, s az elmaradhatatlan nyuszival!
A nyuszival, ami a Húsvéti Ünnepek jelképe, s minden gyerek egyik legnagyobb öröme, ha a fészekben piros tojásra bukkan. Jönnek a locsolók is, s a lányok hangos sikongatása közben a termékenység jegyében, alaposan megöntözik őket.
Boldog ünnepeket!
Ajtónk mindenki előtt nyitva áll!
Orbán Erika







