Ezeket a kérdéseket tettük fel olvasóinknak Mátrai Vanda könyve kapcsán. Ott és akkor azzal fejeztük be, hogy mivé is alakul az ember, ha végig járja fejlődése útját. Vanda megtalálta a választ…

Miért tartott másfél évig, hogy elkészüljön?

Megmondom őszintén, hogy az első oldal első sorai hogyan születtek, nem tudom, csak írtam. Amikor elkezdtem, fogalmam sem volt, mi lesz a végén. De a történet egy idő után szinte öntudatra ébredt, és én vele együtt fejlődtem – ez pedig igényelte a megfelelő időt. Azt gondolom, minden olyan ember, aki egy kicsit is foglalkozik önmaga fejlődésével, fejlesztésével, az szembetalálkozik azzal a kérdéskörrel, amit ez az írás feszeget. A főhősnek nincs neve, bármelyikünk lehet.  A fejlődése minden olyan ember fejlődése, aki eljut odáig, hogy meg kell lépnie ezt a szintet. Ez a lépés nem könnyű, és én boldog vagyok, mert azt érzem, hogy ezzel a könyvvel segítségére lehetek az embereknek.  Sok önfejlesztő könyvet olvasunk, előadásokra járunk, rengeteg impulzus ér bennünket, ennek ellenére sokszor azt érezzük, hogy egy helyben topogunk. Félünk változtatni, félünk meglépni bizonyos lépéseket. Úgy vélem, ezek az eredménytelennek érzett körök mind kellenek ahhoz, hogy eljussunk végül oda, hogy „leesik”, azaz amikor az elméletet be tudjuk vinni a gyakorlatba, végre képesek vagyunk alkalmazni az életünkben. Ahhoz hogy ez megtörténjen, kell az a több év önfejlesztés, a sok könyv, előadás, ami előkészíti a talajt, hogy amikor jön egy ember, egy könyv, egy mondat, már be tudjuk vinni az életünkbe. Azt remélem, sokan lesznek majd olyanok, akiknek ez a könyv lesz az a bizonyos pont, amikor „leesik”.

A honlapodon található véleményeket olvasgatva jöttem rá, a történeteddel valóban megváltoztatod mások életét. Milyen érzés ez számodra?

Örömteli. Ezzel a könyvvel szolgálni tudok. Megértettem valamit, és ezt nem tartom magamban: van egy eszközöm, az írás, amivel át tudom adni annak, aki eljutott arra a pontra, hogy ez neki most kell. Van egy történet Paksi Zoltántól (asztrológus), amit nagyon szeretek: a Mars mint Férfi, a Vénusz mint Nő között található a Föld, mint kettejük szimbolikus gyermeke.  Ezt a szimbolikát tovább folytatva: a Földön ezért minden a szerelemből szövődik. Az a fajta szerelem, amikor végre megtalálod a hivatásod, amiért tűzzel lobogni tudsz, ami kiránt a mélyből, amiben teljességet találsz. Ha megvan ez a hivatás, ha megvan ez a szerelem az életedben, akkor ezzel a teljességet hozod létre. Az ember, mint teremtő, megteremti a teljességet. Nem magának, hanem másoknak, mint ahogy én sem magamnak írtam ezt a könyvet.  Ha megtalálod, amit szeretsz, megtalálod a kapcsot, a körforgást a többiekkel.

A fő novellán, az Álomkatalóguson kívül található még a kötetben 13 kisebb novella. Ezekről mit lehet tudni?

Az elmúlt négy év munkái. Mindegyikben van egy pici belőlem, ha másképp nem, akkor úgy, hogy éppen az foglalkoztatott. Például az Éjszaka című, ami egy hajléktalan ember története. Akkoriban nekem szinte fizikai fájdalmat jelentett látni az utcán élő hajléktalan emberek helyzetét. Miért kell embereknek szenvedniük? Miért nem lehetnek meg minden ember számára az alapvető emberi szükségletek? Hogyan jutnak odáig emberek, hogy az alapvető életfeltételek, sincsenek biztosítva? Éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel a dologgal azon kívül, hogy adok nekik aprópénzt vagy ételt. A lelkemben kellett ezt rendbe tenni. Nem tudtam megváltani a világot, nem tudtam megszüntetni ezt az állapotot. De meg kellett értenem ezt a jelenséget, és ezért közelebb akartam kerülni ezekhez az emberekhez. Elkezdtem vásárolni a Fedél Nélkül című újságot, és meglepődtem. Az írásaik alapján leginkább az a kérés formálódott meg a hajléktalan társadalom részéről, hogy kezeljük őket úgy, mint teljesen átlagos embereket, akiknek az egyéb problémáik mellett – munkahelyi vagy párkapcsolati - van még egy: a lakhatási. Jó volt olvasni, hogy milyen jó érzés számukra, hogy írásaik, grafikáik az újságon keresztül eljutnak az emberekhez. Ezzel ők is szolgáltatnak valamit, amit mások kifizetnek, és ez által nem alamizsnát kapnak, hanem beállnak abba a vérkeringésbe, amit társadalomnak hívunk. Mindez sokat segített, hogy megértsem a világukat. Az Éjszaka egy ilyen ember története, ami segít a jelenség emberi oldalát meglátni. Még egy történetet kiemelnék, ez a Szürrealistán. Dalíval és magával a művészeti irányzattal évekig küzdöttem, hogy meglássam benne, amit a többiek. Mi lehet benne, hiszen annyian rajonganak a szürrealizmusért? Vettem egy albumot, amit előtte hetekig kerülgettem. Nem állítom, hogy ez a kedvenc festészeti stílusom, de már megtalálom benne azt, ami számomra valamiért különös jelentőséggel bír. Mint az a festmény például, amiről a Szürrealistán novellám szól. Úgy éreztem, mondanivalója van, megszólított, és leírtam. Szó szerint – nevet rám.

Hogyan egyezteted össze a munkád és az írást?

Az a törekvésem, hogy arányaiban az írás felé tolódjon a hangsúly.

A jövőbeli terveidről lehet tudni valamit? Vannak benned még kimondatlan dolgok?

Szeretném, ha a könyvem minél több emberhez eljutna. Mondták már azt is, hogy filmként és színdarabként is el tudnák képzelni. Ezen kívül idén nyárra tervezem a regényemet…

Az is hasonló stílusú lesz, mint a novellád? Szépirodalom és önfejlesztés egyben?

Mély üzenetű, nagy átalakulás története lesz, de konkrétumokról egyelőre még nem mesélnék… Az ötletadó egy nekem szóló üzenet címe, ami megfogott, és beindította a fantáziámat.

Ha az ember figyeli, ami vele történik, és körülötte zajlik a világban, akkor nagyon érdekes ötleteket kap, izgalmas impulzusok érik, amik újabb és újabb történetet bontanak ki…

Az írónőről, s munkáiról bővebben a www.matrainovellak.hu oldalon olvashatnak.

Gönczi Tamara