Embersége, elkötelezettsége, több évtizedes szolgálata példaértékű. Munkájáért a Pannon Példakép Díjat (2006) és a Szent Erzsébet rózsája díjat (2008) is megkapta.

Ezen kívül 2008. januárban a Szent István királyról nevezett Magyar Szalézi Tartomány „Don Bosco díjjal” ismerte el a munkáját.

Először egy hetilap hasábjain olvastam róla. Ez az egyetlen cikk szebbé tette a napomat. Azért adom közre, hátha az olvasók közt is akad olyan, akinek a szívét melengeti.

Nos, Dr. Mezey Klára Pécsen úgy érezte, hiba engedni, hogy a gyerekek céltalanul csellengjenek az utcákon, ezért létrehozott egy u.n. „szülőpótló napközit”. Azoknak a fiataloknak, akiknek a szülei dolgoznak, nem, vagy csak keveset tudnak foglalkozni a csemetéjükkel. Mindezt önerőből természetesen nem lehet megvalósítani, ezért a plébánoshoz fordult támogatásért. Tőle „kapták” a termet, ahol a napközi üzemel, később pedig csatlakozott hozzájuk néhány segítő kolléga/szakember is.

Mi is történik a napköziben? Délutánonként többnyire korrepetálják az odajárókat, majd uzsonnával kínálják őket, végül, a nap zárásaként játszhatnak a nebulók. Heti egyszer egy hitoktató beszélget velük egy film vagy egy cikk kapcsán az élet dolgairól. Nyáron egy hetet közösen táboroznak, ahol lovagolhatnak, sportolhatnak, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. (Amíg nem volt pénzük, a saját családi nyaralójukba vitte őket a doktornő, és egyedül főzött a társaságnak). Szerintem csupa érdekes és hasznos dologban vehetnek részt a fiatalok, miközben az energiáikat is levezetik. Általában nyolcadik után érne véget a napközi, de sokan később is szeretnek visszajárni. Tavaly például négy gyermek ipari tanulóként érettségizett. Öten a korábbi növendékek közül, máig be-benéznek látogatóba hozzájuk.

Számomra mindez azért olyan nagyon értékes, mert - bár a tagok nem az elit tanulókból kerülnek ki, nevelőik elfogadják őket minden hibájukkal együtt. (Napjainkban sajnos sokat hallani hatalmaskodó ál-pedagógusokról, betegítő iskoláról). Véleményem szerint az előbbi már a gyermek felé fordulással is tanít, jó példát mutat, toleranciára nevel. Nem azt üzeni, hogy ha nem vagy kitűnő tanuló, akkor már nem is foglalkozom veled, hanem azt, hogy akkor is értékes vagy, ha nem megy az a bizonyos tantárgy, és én magadért szeretlek. Engedd, hogy segítsek! Ha szükséges, egyéni beszélgetésekkel fegyelmeznek, senkit sem szégyenítenek meg a többiek előtt.

Ehhez persze sok idő és sok türelem kell. De azt gondolom, hogy ha valaki a jövő nemzedékét neveli, nem lehet másképp.

A doktornőt faggatva az indulásról és a mindennapokról, azt tudtam meg, hogy annak idején az orvosi pálya mellett döntött, de vonzódása a pedagógusi hivatás felé mindig megmaradt. Nagy hatást tett rá a Néri Szent Fülöpről szóló „Legyetek jók, ha tudtok” c. fim csakúgy, mint „Az Isten vándora” c. könyv (Regőczy István atyáról). Ezután következett „A fiúk apostola” c. könyv Bosco szent Jánosról. Ezek együtt adták az indíttatást, hogy felvegye a szalézi renddel a kapcsolatot, akiktől máig sok gyakorlati tanácsot és erkölcsi támogatást kap.

Természetesen kérdeztem Klára asszonyt a működésről, a hétköznapok „túléléséről” is. Mint kiderült, napközijükben minden munkatársuk önkéntesként dolgozik. Az általuk is használt tanterem és a teakonyha, -  közüzemi költségét, takarítását a plébánia fizeti. A fenntartás jórészt adományokból történik. Nincs szervezett szponzor-hálózatuk, de azoktól a jó emberektől, akik ismerik és értékelik  tevékenységüket, mindig összejön a legszükségesebb. Néha természetben. Azon kívül  a programokra rendszeresen  pályáznak. Szinte egy nagy családként működnek, ezért a „családtagoknak” is be kell segíteniük: Karácsony és Húsvét előtt apró ajándéktárgyakat készítenek, ezeket árusítják. Színjátszóikkal „fellépnek” többnyire plébániákon, s ennek kapcsán gyűjtenek adományokat. Önálló költségvetésük soha nem volt, mégis, mindig futotta arra, amire nagyon kellett. Hiszik, hogy a Jóisten tartja el őket, s névadójuk, Don Bosco közbenjár értük. Úgy gondolom, sok hasonló pedagógusra volna szükségünk!

S hogy ki is volt Don Bosco, a példakép? Nos, a teljesség igénye nélkül a következő fontos információk – az ELTE neveléstörténeti honlapja alapján - árulnak el róla többet:

Engedjétek hozzám a gyermekeket, és ne küldjétek el őket,
mert ilyeneké az Isten Országa - mondja az Úr.

A XIX. századi katolikus népnevelés és szociális gondoskodás legnagyobb alakja Giovanni Bosco (Bosco Szent János - 1815-1888) szegény parasztcsaládból származott. Küzdelmes ifjúkor után szentelték pappá 1841-ben.

Vég Erzsébet