„Holnapután visszautazom Hamburgba, ne igyunk meg valahol egy csésze kávét? Akkor kellemesen leülhetünk együtt, esetleg ehetünk egy szelet sütit, és egy kicsit még csacsoghatunk.” Egy kicsit meglepődtem, de rövid gondolkodás után beleegyeztem:

„Tulajdonképpen remek ötlet. De itt a környékünkön nem olyan egyszerű.” – mondtam. Ugyan minden faluban van egy-két kocsma, de ezek se nem kellemesek, se jó kávét, se jó Cappuccinót nem adnak, nem beszélve egy szelet finom süteményről.”

„Hát, csak arra gondoltam, Marika, hogy ez egy szép délután lenne, és mégis más, mint itthon. Természetesen itt is minden jó, de szerettem volna más embereket és egy más környezetet is látni. Bár igazad van, a múlt évben Klaussal meg akartunk inni egy kis sört vagy egy pohárka bort, de nem ízlett, amit kaptunk.

Bementünk a ti kocsmátokba meg a szomszéd faluéba is. Sötét volt, koszos, és kellemetlen. A kevés vendég piszkos - leginkább munkaruhában –, s a túlnyomórészük ápolatlan volt, gyorsan megitták az elkerülhetetlen fröccsüket a pálinka mellé. Itt, vidéken nincs lehetőség kimozdulni.”

Igaz, és elfelejtetted, hogy a kocsmában csaknem kizárólag férfiak járnak, akik néhány ital után hangoskodnak. Tehát, egy hosszabb utat kell erre terveznünk.

„Mikor indulunk?”

„Most rögtön!” Út közben még sajnáltuk azokat az embereket, akiknek sem autójuk, sem jogosítványuk nincsen. Azért is sajnáltuk őket különösen, mert a kis falvakban nincs a fiataloknak egy jó kis találkahelyük. Egy félóra múlva – ezen elgondolkozva – élveztük a kávénkat és a sütinket.