Biztosan hallottad Baloghné nevét, aki megvédte Dobót egy török kardjától, vagy rémlik Molnárné alakja, aki a gulyást nem tányérokba osztotta, hanem az ostromlók fejére porciózta, nagy-nagy adagokban, vagy láttad a filmet, ahol bőszoknyás fehérnépek hadakoznak szőrmesisakos férfiakkal.

A hős egri nők, kik olyan hőssé váltak az idők alatt, hogy kitalált, sosem létezett személyek is csatlakoztak az idők folyamán közéjük, ilyen Dobó Katica alakja. Dobónak István várkapitánynak sosem volt Katica nevű leánya. Lánya a Krisztina nevet viselte, aki az ostrom alatt mindössze 1 éves volt. De ilyen a magyar! Hősökhöz hősöket költ.

  1548 óta Dobó István volt a vár kapitánya, aki mellett Mecskey István viselte a másodkapitányi tisztet. Hat vármegye nagy részének megtartása s messze föld biztonsága függött Egertől, mely fontosságához képest még mindig nem volt kellően megerősítve. Belső és külső várból, a palánkkal védett városból s néhány előre tolt védműből, toronyból állt. Az őrség száma legfeljebb 2000 volt. Egy részük csak kevéssel az ostrom előtt érkezett, mert Dobó segítségre szólította a közeli városokat, vármegyéket, urakat, s épen ezek szolgáltatták az őrség túlnyomó részét. A védők mind magyarok voltak s szülőföldjükért, tűzhelyükért, családjukért harcoltak.

  Bíztak vezérükben, Dobóban, kiben megvolt a nehéz tisztséghez minden szükséges kellék: származása, vagyona, megadta neki a kellő tekintélyt, katonai tehetsége, személyes vitézsége biztosították részére az őrség föltétlen ragaszkodását. E mellett körültekintő, lelkiismeretes gazda volt s idejében gondoskodott mindenről, hogy a vár hosszú ostromot is kiállhasson.

- Az élelemről már hetekkel az ostrom előtt bőven gondoskodott. Behajtatott a tized bárányokból négyezer darabot, vásárolt a még meg nem támadott területekről 456 vágómarhát, ezeket nagyobbrészt le is vágatta és felfüstöltette, a gabonát, lisztet biztos helyre rakatta, a tűzi szerekre sok kötés kender, vászon, lenolaj, hét és fél mázsa salétrom a puskapor készítéséhez, hatvan forint értékű lőpor, az ostromhoz kellő számú fáklya, kilenc mázsa faggyú, ugyanannyi ón került a raktárakba. A sebesültek számára négy borbélymester állt készenlétben kilenc segéddel, a gyógyításhoz timsót, kénsavat és babért vásároltatott. A három lakatossal, négy kováccsal, öt kerékgyártóval és áccsal, kilenc molnárral, nyolc mészárossal, tizennégy sütőasszonnyal és harmincnégy napi munkás paraszttal együtt a vár népe 1935 fő volt, ebből 1809 a fegyveres.

 Tudta, hogy magára lesz hagyatva, s már 1552. augusztus 25.-én ezt írta Castaldonak: „Segedelmet csak Istentől várunk, nem az emberektől.” Bátorsága lelket öntött katonáiba, kik érezték, hogy jó kézben vannak s elszántan várták a rengeteg török ellenséget, melynek előcsapatai szeptember 9.-én érkeztek Eger közelébe. Harmadnapra ott volt az egész sereg s megkezdte az ostromot. A török fegyveresek létszáma több mint hetvenezer volt, harmincezerrel ment a hadi nép, málhásokkal, rabszolgákkal. Olyan túlerő volt ez, amellyel megbirkózni egyenlő volt a lehetetlenséggel. És Dobó István kétezer főnyi emberrel, katonákkal, asszonyokkal, vára népével, harmincnyolc napi kemény ostromot állván, emberfeletti küzdelemben megvédte Eger várát.

Ekkor vívták ki a várbeli asszonyok a hős egri nevet. A küzdők segítségére rohantak, sziklákat dobtak, forró vizet és olajat öntöttek az ellenségre, mely végül itt is visszaveretett.

„A töröknek leesett a sisakja, s ő maga, a kövek közé huppan. De megint feltápászkodik, s visszafordítja a fejét, hogy jönnek-e a társai. Akkor ér oda Baloghné. Vércsesikoltással suhintja meg a kardját a levegőben, s a török feje elválik a nyakától iszonyú csapása alatt.

  A többi asszony is fenn forog már a bástyán. A katonák a viaskodásban nem veszik már át az égő szurkot, a követ, az ólmot, hát felhordják ők maguk, s a füstben, a porban, a lángban le-lezúdítják a felkapaszkodó törökre.

Dobó csodálkozón pillant a mellette viaskodó Baloghnéra, de nincs ideje szólni. Ő maga is küzd. Ragyogó páncéljáról vállától sarkáig csurog a vér.

Az asszony, csapást csapás után oszt a felnyomakodó törökre, míg végre lándzsaszúrás találja, s elhanyatlik le a bástyáról az állványra. Nincs már, aki elrántsa. A küzdelem a fal tetejére csap. A holtakra rágázoltak az élők. Dobó egy kiálló oromra ugrik, és lenéz. A sebesültekkel csak könnyen boldogulnak, de az asszonynép dühös rikoltással ragadja fel az üstöket és a kondérokat.

A vastag derekú Kocsis Gáspárné úgy loccsantja forró vízzel szembe az egyik nagy szakállú agát, hogy amint az aga a szakállához kap, ott marad a díszes szakáll a markában.
Egy másik asszony a másik tűzrakásnál lángoló hasábfát ragad fel, s azzal üti arcba a törököt, úgy, hogy a fa szikrái csillagokként csapnak széjjel. A többi asszony már fegyverrel száll szembe a pogányokkal.

- Üssétek! Üssétek! - bömböl a felnémeti kovács.

Az asszonyok már akkor mind felragadták a heverő fegyvereket, s ádáz-dühösen, vércsevisongással viaskodnak a törökkel. A kendőjük leesett. A hajuk kibomlott. Szoknyájuk ide-oda csavarodik a küzdelemben. De ők nem gondolnak immár asszonyi voltukra: rikoltozva esnek a töröknek. Kardjuk nem fog fel semmi csapást. Ami rájuk hull, az az övék. De amit ők adnak, az meg a töröké.” Gárdonyi Géza: Egri csillagok

  Eger meg volt mentve. Megmentette védőinek hősiessége és az isteni gondviselés, mert az óriási veszteség tétlenségre, s a korán beálló hideg elvonulásra kényszerítette az ellenséget.

Európa ujjongott. Az egri hősköltemény csodáját zengték mindenfelé. A várbeliek közül háromszázan estek el, sírjuk fölé halomba rakták a várban összeszedett tizenkétezer török ágyúgolyót. Kétszáz volt a sebesültek száma, köztük Dobó is, akinek lábszárát török dárda járta át.   A diadalt, a hős egri nők diadalát, több száz éve a legkülönbözőbb formákban örökítjük meg az utókor számára.

Szigligeti Ede színművét, "Az egri nőt"-t 1851-ben mutatták be a fővárosban.

 Tóth Kálmán "Dobó Katicza" című népszínműve révén 1862-ben került be a köztudatba a várkapitány nem létezett lányának a neve, aki a magyar nők bátorságának a példaképévé vált. A hagyomány szívósságát jelzi, hogy ma is működik Egerben egy amatőr népdalkör, amely Dobó Katica nevét viseli.

A legismertebb történelmi festmény Székely Bertalan "Egri nők" című alkotása, amely 1867-ben készült és a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. A végleges képet több ceruzarajz és olajvázlat előzte meg, s ezekből az egyiket a Dobó István Vármúzeum képtárában tekinthetik meg a látogatók.

A hősiességüket megénekelték -Tinódi Lantos Sebestyén: Egervár viadaláról, majd Eger summája (1553) – regénybe foglalták – Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1899).

1989.-ben képregény adaptáció készült, Kocsmáros Pál rajzaival, Gárdonyi regényéből Várkonyi Zoltán rendezésével film készült, 1996.-ban történelmi musical.

 Az egri nők példaként állnak előttem. Hazát védtek, várat védtek, férjeket, fiakat védtek minden elképzelhető eszközzel és módon.   Ma képesek lennénk ilyen hőstettekre? Ma mekkora a találékonyságunk? Mekkora az elszántságunk? Miért adnánk az életünket? Adnánk hazánkért? Adnánk egy várért? Vagy beletörődnénk, hogy vesztettünk, hogy semmi esélyünk, hogy a fogság is egyszer véget ér?

 Mára a csaták átalakultak! Csatázunk ma is, csak más formákban. A csaták színtere íróasztalokká alakult, dárdák tollakká, a hírvivők számítógéppé. Csatázunk magunkért, a családért, a megélhetésünkért, csatázunk magunkkal, vívódunk szavakért, érintésekért, vagy pont ellenkezőleg, érintések hiánya miatt!

S ha egyszer, találkozhatnék Kocsis Gáspárnéval, békeidőben, csaták után, pihenésképp biztosan gulyásreceptet kérnék tőle, figyelném jellemét, tekintetét, nézném egyenes derekát, hogy a képet megőrizzem, hogy tartást adjon, hogy tudjam; lehet így is… lehetett így is!

Madarász Ildikó